Az Anna-bálon ünnepelt az idén 30 éves Édes Anna

Együtt ünnepli az Anna-bálok két évszázados múltját és az Édes Anna három évtizedes jubileumát a világhírű magyar rendezvény szervezője és az Univer Product Zrt.

A különleges évfordulók apropóján kialakított együttműködés alapja a közös értékszemlélet, a hagyománytisztelet, valamint a közösségformálás iránti elkötelezettség - mondta Bazsó Rita (vezető fotónkon), az Univer Product Zrt. marketingigazgatója a 2025. július 26-án megrendezett kétszázadik Anna-bálon, Balatonfüreden.

Az idén bicentenáriumát ünneplő Anna-bál Magyarország egyik legrégebbi ilyen típusú rendezvénye. A balatonfüredi esemény a hajdani reformkori pompa megelevenítésével nem kevesebbre hivatott, mint táplálni a hagyomány lángját, egyszersmind megőrizni és továbbadni a múltbéli örökséget. A szervezők igyekezete éppen ezért rokonítható a kecskeméti Univer szellemiségével és működési gyakorlatával, amelynek középpontjában szintén a hagyománytisztelet áll. A cég ugyanis immár több mint hetvenöt éve elkötelezett a magyar gasztrokulturális értékek továbbörökítésében, a hagyományos alapanyagok használatában, ezáltal a mára autentikusnak számító magyar ételízesítők előállításában.

Tovább olvasom >>