Tengerész lecsó

Hozzávalók 6 főre:

40 dkg tenger gyümölcsei keverék (lehet fagyasztott is),
20 dkg húsos császárszalonna,
3-4 evőkanál olaj,
2 közepes vöröshagyma,
6 húsos zöldpaprika,
3 közepes paradicsom,
fél kiskanál Univer Erős Pista vagy csípős Piros Arany,
só,
őrölt fekete bors,
1 kiskanál jóféle pirospaprika,
6-7 evőkanál Univer ketchup

Elkészítés:

Egy bográcsban kb. 1 liternyi vizet forralunk. A tenger gyümölcseit beleszórjuk, éppen csak átforgatjuk, azután leszűrjük. A tenger gyümölcseit félretesszük, a bográcsot kitörölgetjük.

A szalonnát apró kockákra vágjuk, a bográcsba rakjuk, az olajat ráöntjük. Közepesen erős tűz fölött kevergetve kisütjük a szalonna zsírját. Közben a hagymát megtisztítjuk, vékony cikkekre vágjuk, a szalonnás alapra rakjuk és aranyszínűre sütjük benne. Hozzáadjuk a nagyobb kockákra vágott paprikát is, kevergetve 8-10 perc alatt roppanósra pároljuk.

Ekkor kerül bele a kis kockákra vágott paradicsom, az Erős Pista és a tenger gyümölcsei keverék. Enyhén megsózzuk, megborsozzuk, a pirospaprikával fűszerezzük, a ketchuppal ízesítjük, pár percig forraljuk.

Univer jó tanács:

Szépen mutat, ha néhány héjas fekete kagylót is belefőzünk. Egy kevés zúzott fokhagymával vagy Univer fokhagymakrémmel is ízesíthetjük. Nagyétkűeknek párolt rizst is kínálhatunk hozzá.

Elkészítési idő: 1 óra
Egy adag: 450 kcal
Könnyű elkészíteni.




Adatvédelmi nyilatkozat Felhasználási feltételek ©2015 Univer Product Zrt., Minden jog fenntartva
Az Európai Bizottságnak az 524/2013/EU Rendelet által létrehozott online vitarendezési platformjának (ODR) elérhetősége:
http://ec.europa.eu/consumers/odr/