Főoldal / Receptek / Süss-főzz a szabadban! / Egzotikus csirkenyárs

Egzotikus csirkenyárs

Hozzávalók 4 főre:

8 kisebb csirkefelsőcomb,
8 csirkeszárny,

a páchoz:

4 evőkanál olaj,
2 evőkanál nem túl sós, sötét szójamártás
1 kiskanál Univer mustár,
1 mokkáskanál currypor,
1-1 késhegynyi őrölt koriander és szegfűszeg,
1 mokkáskanál őrölt gyömbér,
2 evőkanál durvára vágott pörkölt földimogyoró,
fél kiskanál Univer fokhagymakrém,
1 evőkanál méz

Elkészítés:

A felsőcombok csontját a hús mellett éles késsel föllazítjuk, de kicsontozni nem kell. A csirkeszárnyakat a forgónál kettévágjuk. Ehhez a recepthez csak a húsos része (szárnytő) kell, a többit tegyük el, levesbe még jó lesz. Enyhén megsózzuk.

A páchoz az olajat a szójamártással, a mustárral, a curryporral, a korianderrel, a szegfűszeggel, a gyömbérrel, a durvára vágott pörkölt földimogyoróval, a fokhagymakrémmel és a mézzel összekeverjük.

A combokat és a szárnyat beleforgatjuk, majd letakarva, hűtő-szekrényben egy éjjelen át érleljük.

Másnap a pácolt húsokat váltakozva nyársra vagy hurkapálcikára húzzuk úgy, hogy a comb keresztben, a szárnytő pedig kicsit ferdén kerüljön rá.

Amikor a rostély kellően forró és a faszén csak parázslik alatta, a nyársakat rárakjuk. Törekedjünk arra, hogy a rostély a lehető legmagasabban legyen, mert a vastag comboknak sok idő kell, hogy átsüljenek, nem pirulhatnak hirtelen. Többször megforgatva, tényleg lassú tűz fölött kb. 35 percig sütjük. Közben szükség szerint olajjal is kenegetjük.

Elkészítési idő: 2 óra + a hús érlelése
Egy adag: 602 kcal
Könnyű elkészíteni.




Adatkezelési és adatvédelmi tájékoztató Felhasználási feltételek ©2018 Univer Product Zrt., Minden jog fenntartva
Az Európai Bizottságnak az 524/2013/EU Rendelet által létrehozott online vitarendezési platformjának (ODR) elérhetősége:
http://ec.europa.eu/consumers/odr/