Főoldal / Receptek / Főételek / Lyoni sárgaborsó-főzelék

Lyoni sárgaborsó-főzelék

Hozzávalók 4 főre:

a főzelékhez:

30 dkg sárgaborsó,
1 csapott evőkanál só,
1 kisebb vöröshagyma vagy 1 evőkanál Univer vöröshagymakrém,
3-4 gerezd fokhagyma vagy 1 púpozott kiskanál Univer fokhagymakrém,
4 evőkanál olaj,
2 púpozott evőkanál finomliszt,
1 púpozott kiskanál jóféle pirospaprika,
1 mokkáskanál őrölt fekete bors

a lyoni hagymához:

4 közepes vöröshagyma,
3 evőkanál finomliszt,
bő olaj a sütéshez

Elkészítés:

A sárgaborsót átválogatjuk, majd megmossuk. Annyi hideg vizet öntünk rá, amennyi bőven ellepi, és néhány órán át áztatjuk.

Főzéskor leszűrjük, egy lábasba rakjuk. 1,5 liter vizet ráöntünk, megsózzuk, kevergetve fölforraljuk. A hagy-mát meg a fokhagymát finomra aprítjuk, a borsóhoz adjuk. Lefödve, kis lángon 50 perc alatt puhára főzzük. Akkor jó, amikor kezd szétfőni.

Közben a rántáshoz az olajat egy serpenyőben kissé megforrósítjuk, a lisztet beleszórjuk, kb. 1 perc alatt kissé megpirítjuk, majd a tűzről lehúzva a pirospaprikát is belekeverjük. Amikor kihűlt, a borsó főzőlevéből egy keveset ráöntünk, simára keverjük, majd a lábasba öntjük. Habverővel kevergetve 1-2 percig forraljuk, ezalatt a borsó leve besűrűsödik. Utánaízesítjük, megborsozzuk.

Míg a borsó fő, a vöröshagymát megtisztítjuk, kb. 3 milliméter vastagon fölszeleteljük, gyűrűire szedjük. A lisztbe forgatjuk, és bő olajban kb. 2 perc alatt ropogósra sütjük, lecsöpögtetjük. Tálaláskor ezt a sült hagymát a főzelékre halmozzuk.

Univer jó tanács:

A főzeléket víz helyett füstölt lében is megfőzhetjük.

Elkészítési idő: 1 óra + a borsó áztatása
Egy adag: 582 kcal
Könnyű elkészíteni.




Adatkezelési és adatvédelmi tájékoztató Felhasználási feltételek ©2018 Univer Product Zrt., Minden jog fenntartva
Az Európai Bizottságnak az 524/2013/EU Rendelet által létrehozott online vitarendezési platformjának (ODR) elérhetősége:
http://ec.europa.eu/consumers/odr/