Főoldal / Receptek / Főételek / Baranyai zöldbabos csirke

Baranyai zöldbabos csirke

Hozzávalók (4 főre):

egy, kb. 1 kg-os konyhakész csirke vagy 4 nagyobb csirkecomb,
1 kisebb szál póréhagyma vagy 1 vöröshagyma,
3 evőkanál olaj,
kb. 1 csapott evőkanál só,
1 mokkáskanál őrölt fekete bors,
1 üveg (5 dl) Kecskeméti paradicsomital,
50 dkg zöldbab (idényen kívül fagyasztott is jó),
néhány friss (esetleg szárított) tárkonylevél,
20-25 dkg füstölt kolbász,
2 kis pohár (2x150 gramm) tejföl,
1 púpozott evőkanál finomliszt,
1 mokkáskanál Univer csípős Piros Arany vagy Erős Pista

Elkészítés:

A csirkét megmossuk, leszárogatjuk, majd 8 részre vágjuk. Ehhez először a hátára fektetjük, mellénél hosszában kettéhasítjuk, az így kapott feleket pedig elnegyedeljük: levágjuk a szárnyát egy kis mellével együtt, majd lekanyarítjuk a combját is, amit a forgónál kettécsapunk.

A póréhagymát megtisztítjuk, karikákra vágjuk, és egy nagy lábasban az olajon 2 perc alatt megfuttatjuk. A csirkét beleforgatjuk, a fele sót és borsot ráhintjük. 6-7 percig néha megkeverve fehéredésig sütjük, majd a paradicsomlével meg 2-3 deci vízzel felöntjük. Nagy lángon fölforraljuk, és lefödve, kis lángon jó fél óra alatt félpuhára főzzük.

Közben a babot megtisztítjuk, vagyis a közepükön végighúzódó vékony fás részt lefejtjük, ezt hívjuk szálkázásnak. Ezután kétcentis darabokra vágjuk, a húshoz keverjük, és a fölaprított tárkonnyal megszórjuk. A maradék sóval és borssal ízesítjük, ha a leve nem lepné el teljesen, egy kevés vízzel vagy paradicsomitallal hígítjuk. 5-6 percnyi főzés után a lehéjazott, karikákra szelt kolbászt is belefőzzük.

A tejfölt a liszttel és 1 deci vízzel vagy paradicsomitallal simárakeverjük. 10-15 perc múlva, ha az étel megpuhult, levéből egy keveset a tejfölös habaráshoz öntünk, elkeverjük, majd a babos csirkére zúdítjuk. 3-4 percig főzzük, ezalatt leve mártásszerűen besűrűsödik. Utánaízesítjük, a Piros Arannyal tüzesítjük, ha kell, egy kevés vízzel hígítjuk. A tűzről levéve 10-15 percig pihentetjük, ezalatt zsírja feljön a tetejére, amit egy kisebb merőkanállal leszedünk róla, hogy az ételt ne tálaljuk túl zsírosan. Puha kenyérrel kínáljuk.

Univer jó tanács:

Fagyasztott vagy konzervbab is jó hozzá. Előbbinek 8-10 perc főzés kell, míg az utóbbinak elég 2-3 perc, hiszen csak meg kell forrósítani. Aki szereti a konzervbab levét, víz helyett az ételbe öntheti. Az étel ízét 1 kiskanál Univer pörköltízesítővel is tökéletesíthetjük.

Elkészítési idő: 1 óra 15 perc
Egy adag: 727 kcal
Közepesen nehéz elkészíteni




Adatvédelmi nyilatkozat Felhasználási feltételek ©2015 Univer Product Zrt., Minden jog fenntartva
Az Európai Bizottságnak az 524/2013/EU Rendelet által létrehozott online vitarendezési platformjának (ODR) elérhetősége:
http://ec.europa.eu/consumers/odr/