Zserbó

A tésztához 60 deka finomlisztet 30 deka vajjal összemorzsoljuk, és 1 deci tejben megfuttatott 1,5 deka élesztővel, 2 tojássárgájával, csipetnyi sóval és szódabikarbónával, meg fél deci rumban föloldott 10 deka cukorral alaposan összegyúrjuk. Legalább egy órán át a hűtőszekrényben pihentetjük. Ezalatt a töltelékhez 40 deka darált diót, 30 deka kristálycukrot és 40 deka sárgabarcklekvárt összekeverünk. A tésztát háromfelé vágjuk, egyenként kb. 2 milliméter vastag, tepsi nagyságú lappá nyújtjuk. A tepsit vajjal vékonyan kikenjük, az első lapot belefektetjük, és a töltelék felét rásímítjuk. A másik tésztalapot ráfektetjük, erre a töltelék másik fele kerül, majd a tetjére ismét tésztát borítunk. Villával megszurkáljuk, és 45 percig pihentetjük. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (kb. 180 °C) 45 percig sütjük. A tepsiben hagyjuk kihűlni, majd a tetjét a megolvasztott étcsokoládéval bevonjuk. Ha megdermedt, hosszúkás, kb. 5x2 centis szeletekre vágjuk.




Adatkezelési és adatvédelmi tájékoztató Felhasználási feltételek ©2019 Univer Product Zrt., Minden jog fenntartva
Az Európai Bizottságnak az 524/2013/EU Rendelet által létrehozott online vitarendezési platformjának (ODR) elérhetősége:
http://ec.europa.eu/consumers/odr/