Főoldal / Aktuális / Hírek / Lipóti pékáru az Univer boltokban

Lipóti pékáru az Univer boltokban

2010.12.15

Magyar cégek példaértékű összefogása

Az Univer boltok a vevőkörbővítésen gondolkodtak, a sütőüzemet működtető Univer Product Zrt. fejleszteni akart, a Lipóti Pékség pedig az Alföldön szeretett volna terjeszkedni. Magyar cégek és azok érdekei találkoztak. Ennek eredményeképpen jött létre az az együttműködés, mely mára elérhetővé teszi a Lipóti pékárukat az Univer boltjaiban.

Az Univer számára az értékesítés növelése volt a terv, amit ez idáig boltok nyitásával és külső partnerek felé történő értékesítéssel értek el. Ennél azonban sokkal egyszerűbb és kevésbé költséges megoldás a mintaboltok nyitása, hiszen kettő már üzemel az Univer berkein belül. Az elképzelés jónak tűnt, meg is kezdődtek az előzetes munkálatok, tervezések, felmérések, piackutatások. Ebben a szakaszban már látszott, hogy nem árthat, ha külső segítséget – mondhatni szakmai tanácsot - kér a cég egy olyan szakembertől, mint a „lipóti pék”, aki képes volt 18 év alatt a nagymama házában elindított pékségéből egy országosan ismert, az Észak-dunántúlt és Budapestet lefedő, 100 mintabolttal rendelkező hálózatot felfejleszteni. Emellett további 20 mintabolt üzemel Szlovákiában. A folyamatos egyeztetések során csakhamar kiderült, hogy a kiváló tanácsok helyett mindkét fél - Univer és Lipóti – közös érdeke, ha a Lipóti Pékség idetelepül Kecskemétre, helyben süti termékeit és maga hozza létre a mintaboltokat. Ez egy egyedülálló kezdeményezés Magyarországon, ám annál értékesebb és valóban példaértékűnek mondható.

Első lépésként az Univer Product Zrt. által működtetett sütőüzemben kezdődtek meg a beruházások, melyek elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy a Lipótitól megszokott, sőt megkövetelt minőség tartható legyen, s melyek eredményeként az Univer sütőüzem új kemencéket, hűtőkamrát, dagasztó- és kovászoló gépet helyezett üzembe. Az idei évre tervezett fejlesztések jelentős részét, közel 45 millió forintot képviselnek ezek a vásárlások. Ám nem elég a berendezések megújítása, szükséges a know-how tökéletes elsajátítása is. Ennek érdekében egyenesen Lipótról érkeznek majd azok a pékmesterek, akik hosszú hónapokat fognak majd eltölteni a megyeszékhelyen, mely hónapok alatt betanítják itteni munkatársaikat igazi, hamisítatlan Lipóti pékárut gyártani.

A következő lépés, hogy az Univer Coop Zrt. néhány boltján belül egy „Lipóti sarok” van kialakítva, ahol az Univer sütőipari termékei mellett helyet kapnak a Lipóti termékek is. Ezt a megoldást tervezik a későbbiekben a többi boltra is kiterjeszteni. Fontos volt ez esetben is az üzletekben dolgozók betanítása, éppen ezért „tréningeztek” a kereskedők Lipóton több napon keresztül és több turnusban, hogy megismerjék a szortimentet, a termékek összetételét, ellessék azokat a fogásokat, melyekkel a termékeket ajánlhatják.

Magyar sikerek, sikeres magyarok

Úgy az Univer, mint a Lipóti minden tekintetben „magyarul gondolkodik”. Hazai a cég, a vezetés, az alapanyagok és mindkét vállalkozás sok-sok itthoni ember számára teremt egyre több munkahelyet. Ez mindkettőjük sikerének a titka és ez az ami a közös üzletet is virágzóvá teheti. Fontosnak tartják, hogy megőrizzék a kihalóban levő sarki bolt életérzését.

A siker másik kulcsa a minőség elérhető áron. Lehet olcsón, silány termékeket gyártani, de azzal tele a polc. No nem az Univer boltokban. Itt valóban minőséget vásárolhat a fogyasztó legyen szó akár az Univer Majonézről, a Ketchupról, a Piros Aranyról, vagy az Univer péksüteményekről, illetve hamarosan a Lipóti parasztkenyeréről.

További információ: www.lipotipekseg.hu

Proteus Gold Kft. 9233 Lipót, Fő u. 58.

Adatvédelmi nyilatkozat Felhasználási feltételek ©2015 Univer Zrt., Minden jog fenntartva
Az Európai Bizottságnak az 524/2013/EU Rendelet által létrehozott online vitarendezési platformjának (ODR) elérhetősége:
http://ec.europa.eu/consumers/odr/