Főoldal / Aktuális / Hírek / Az Univer átadta Közép-Európa legnagyobb paradicsomfeldolgozó ...

Az Univer átadta Közép-Európa legnagyobb paradicsomfeldolgozó gyárát

2017.08.25

Az Univer Product Zrt. közel 4,3 milliárd forintos beruházásával 140.000 tonnára növelte, ezzel megduplázta éves nyers paradicsom feldolgozó kapacitását. A 2016-ban indult fejlesztés eredményeként 2017. augusztusától az Univer kecskeméti telephelyén üzemel Közép-Európa legnagyobb és egyik legmodernebb paradicsom feldolgozó üzeme. A részben kormányzati támogatással megvalósult beruházás ünnepélyes üzemavatóján köszöntő beszédet mondott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere.

Az 1948-ban alapított, 100%-ban magyar tulajdonban lévő Univer Product Zrt paradicsom üzemének teljes műszaki, építészeti és energetikai rekonstrukcióját hajtotta végre 2014-ben. A vállalat a beruházás révén, kizárólag magyar termőhelyről beszerzett paradicsomra építve olyan hazai és export értékesítési sikereket ért el, amelyek megalapozottá tették az egy éve indult kapacitásnövelő projektet.

Az új beruházás az Univernél egyszerre jelent kapacitásbővülést, komoly technológiai innovációt és munkahelyteremtést. Az üzembe helyezett berendezés kihasználtsága évente fokozatosan növekszik, a tervek szerint az üzem 2022-re éri el a teljes - 140.000 tonnás - kapacitás-kihasználtságot. A fejlesztés berendezéseit a világ vezető paradicsom feldolgozó vonalait gyártó, pármai székhelyű Catelli Food Technology (CFT) szállította. Kiemelt értékű a „CFT Apollo” nevű elősűrítő, amely egy idén mindössze 3 éves világszabadalom által védett, Európában még ritkaságnak számító, élvonalbeli technológiát képviselő berendezés. Ennek alkalmazása egyszerre eredményez nagymértékű energia-megtakarítást és a késztermék paradicsom sűrítmény további minőségjavulását.

A 2017. augusztusától működő új üzem révén 40 fővel, mintegy 660 munkavállalóra bővül az Univer Product Zrt. alkalmazotti létszáma. Ezzel együtt a hazai szállítók által a mezőgazdaságban foglalkoztatottak létszáma is 300-350 fővel gyarapszik.

A beruházással az Univer Product követi hagyományait: a megnövekedett alapanyagigényt is kizárólag Magyarországon termesztett paradicsomból fedezi. Az üzem teljes kapacitásának elérésekor a magyar gazdák közel 2000 hektáron termelnek majd az Univer számára minőségi magyar paradicsom alapanyagot. Ennek biztosítása kiemelt beszerzési, termelési feladat, melyet a cég az Univer-Agro Kft. támogatásával végez. Az Univer-Agro által Lakitelek-Szentkirály határában művelt mintegy 185 hektáros mintagazdaságban az idei vetésforgóban 36 hektáron termesztenek paradicsomot. Az elmúlt években 433 millió forintból fejlesztett mintagazdaság célja egy olyan tudásközpont létrehozása, ahol fajta- és technológiai kísérletekkel, szaktanácsadással, termesztéstechnológiai szolgáltatásokkal (palántázás, betakarítás, stb.) tudják segíteni a helyi gazdák közösségét. Mindezt annak érdekében, hogy kiváló minőségű, hazai alapanyaggal lássák el a bővülő üzemet.

A régió legnagyobb kapacitású paradicsomüzemének megépítését az Univer Product Zrt. saját erőből, bankhitelből és a Nemzetgazdasági Minisztérium Nagyvállalati Beruházási Támogatás Program keretében benyújtott pályázatból származó, vissza nem térítendő támogatásból finanszírozta. A mintegy 4,3 milliárd forintos beruházást a Magyar Állam 2,15 milliárd forinttal segítette, amely közel 50 százalákos támogatási intenzitást jelentett. A tervek szerint a fejlesztés 8 éves fenntartási időszaka alatt az Univer Product árbevétele az éves növekmények kumulált összegeként 17,3 milliárd forinttal növekszik. Ez a sűrített paradicsom jelenlegi 7 százalékos részarányát a vállalati termelésen belül mintegy 19 százalékra növeli, és a vállalat export részaránya 15 százalékról 28 százalékra nő.

A beruházás kecskeméti helyszínén 2017. augusztus 24-én rendezett, gyárlátogatással egybekötött ünnepélyes üzemavatón köszöntő beszédet mondott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere. Az üzemavatón az Univer Product Zrt. képviseletében Molitórisz Károly vezérigazgató kifejtette: „Az új beruházásnak köszönhetően társaságunk megduplázott kapacitással képes lesz export és belföldi piacokon egyaránt versenyképes, kiváló minőségű paradicsom sűrítmény előállítására, 100 százalékban magyar alapanyagból. Ezzel biztosítjuk azt, hogy a hazai termelők fáradtságos munkájával megtermelt ízletes paradicsom magas feldolgozottságú termékek formájában találjon utat Magyarország és Európa fogyasztóinak asztalára.”

Kapcsolódó képek

Adatvédelmi nyilatkozat Felhasználási feltételek ©2015 Univer Product Zrt., Minden jog fenntartva
Az Európai Bizottságnak az 524/2013/EU Rendelet által létrehozott online vitarendezési platformjának (ODR) elérhetősége:
http://ec.europa.eu/consumers/odr/